Az UX és az UI közötti különbségről érthetően: ismerkedj meg az előnyeivel!
Nem tudod, hogy mi a különbség az UX és az UI között? Máris kifejtjük. De arról is ejtünk néhány szót, hogy miért éri meg a cégednek odafigyelni rájuk.
Egy ütős honlap olyan csodafegyver lehet, melyet könnyedén használhatsz előnyödre a piaci verseny során. Abban az esetben azonban, ha weboldalad elavult, olyan, mintha ezt a fegyvert egyenesen magad ellen fordítanád.
Az a webes felület ugyanis, mely nem felel meg a modern kor elvárásainak, könnyedén elriaszthatja a felhasználókat ahelyett, hogy látogatókat vonzana és bevételt generálna.
Most mutatunk néhány dolgot, melyek neked is segítenek abban, hogy felismerd azt, ha weboldalad elavult, és időben kezdhess új honlap készítésébe. Még azelőtt, hogy egy ósdi felület túlzottan sok potenciális ügyfeledet riasztaná el!
Ízlések és pofonok, tartja a mondás, és való igaz: ami egyikőnknek szép, a másiknak lehetséges, hogy kevésbé fog tetszeni. Vizuális megjelenés terén minden egyes célközönség igényei és elvárásai mások, éppen ezért megjelenés alapján ítélkezni egy weboldal felett nemcsak, hogy nem szép dolog, de alapvetően nehéz is.
Ettől függetlenül érdemes lépést tartani az aktuális trendekkel, hiszen, ami tíz-tizenöt évvel ezelőtt jól működött vizuálisan, lehetséges, hogy mára jobb esetben is csak megmosolyogtató. Egy olyan weboldal pedig, ami külsejét tekintve ódivatú és elavult, sajnos nagyon hamar elriasztja a látogatókat, hiszen azt sugallhatja, hogy képtelen vagy lépést tartani a korral és reagálni a modern problémákra, ezáltal pedig az általad kínált termékek és szolgáltatások is elavultak.
Mára több felmérés is azt mutatja, hogy az online forgalom nagyrészét a felhasználók okoseszközeiken, mobilokon és tableteken keresztül bonyolítják. Ennek ellenére továbbra is sok olyan weboldal akad, melyek megjelenését a tervezők kizárólag asztali gépekre és laptopokra optimalizálták.
Ezek a webhelyek, többségében okoseszközökön is megjeleníthetők persze, azonban ilyen módon történő használatuk során a felhasználói élmény hatalmasat csökken. Nem megfelelően jelennek meg az illusztrációk, a navigáció széthullik, és még az is előfordulhat, hogy a legfontosabb funkciógombokat (például a vásárlásra ösztönző CTA-t) a látogatók egyáltalán nem tudják használni.
Éppen ezért, ha honlapod nem reszponzív, azaz megjelenése nem igazodik azon eszközök képernyőméretéhez, melyeken a felhasználók megnyitják, biztos lehetsz benne, hogy elavult és szükséged van az újratervezésre!
A lassú betöltési idő az egyik legrosszabb dolog, ami egy weboldallal történhet. Egyrészt azért, mert nagyon hamar elriasztja a látogatókat. A statisztikák ugyanis az átlagos felhasználók maximum 2 másodpercet hajlandóak várni arra, hogy egy webhely teljes pompájában megjelenjen előttük Ha akár egyetlen másodperccel is többet kell a képernyő előtt ülni, 16 százalékuk azonnal lelép, és a konkurencia látogatótáborát fogja erősíteni.
Másrészt a lassan betöltő weboldalakat a Google sem részesíti előnyben. Minél lassabb egy honlap, annál hátrébb végez majd a találati listán, még akkor is, ha például kulcsszavak tekintetében alapvetően jól optimalizált.
Éppen ezért, ha saját felületed lassan tölt be, érdemes újragondolnod annak megjelenését, és azt is, hogy a motorháztető alatt milyen folyamatok zajlanak. A legtöbb esetben egy új alapokra helyezett, modern weboldal villámgyorsan, szinte a másodperc tört része alatt is képes betölteni.
Sok olyan honlappal találkoztunk már, mely olyan információkat tartalmazott, amik az adott vállalkozás szempontjából évek óta nem relevánsak. Megváltozott tevékenységi kör, áthelyezett székhely, esetleg bővülő szolgáltatások: ha ezekről nem tájékoztatod látogatóidat, gyorsan elveszítik az irányodban táplált bizalmat.
Éppen ezért fontos, hogy weboldalad mindig naprakész legyen, hiszen egy sikeres cég mindig halad a korral, és mindig odafigyel arra, hogy ügyfeleit folyamatosan friss, releváns információkkal lássa el. Mindezt pedig olyan környezetben prezentálja, ami szintén modern és lépést tart a változó időkkel.
Nem tudod, hogy mi a különbség az UX és az UI között? Máris kifejtjük. De arról is ejtünk néhány szót, hogy miért éri meg a cégednek odafigyelni rájuk.
Nagykovácsi mellett forgattunk egy rövid bemutatkozó videót szolgáltatásaink népszerűsítéséhez. Köszönet érte a Fókusz Promó csapatának és a résztvevőknek! :-)