Visszafordulási arány: mit jelent és hogyan csökkenthető hatékonyan?

Megmutatjuk azokat a módszereket, melyekkel hatékonyan csökkenthető a weboldalról visszaforduló látogatók száma

A visszafordulási arány egy olyan fogalom, melyet a legtöbb honlaptulajdonos megrettenve hall. Nem kell azonban megijedni tőle, hiszen megtanuljuk felmérni megérteni az okait, abban az esetben csupán egy egyszerű statisztikai adat, melyet arra használhatunk, hogy weboldalunkat vonzóbbá tehessük a látogatók számára.

Éppen ezért most összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a visszafordulási aránnyal kapcsolatban, és megmutatjuk azt, hogyan is kell értelmezni, valamint azt is, hogy hogyan segíthet a visszafordulási arány ismerete egy honlap újraértelmezésében, esetleg egy hatékony marketingkampány kidolgozásában!

Mi az a visszafordulási arány?

A visszafordulási arány egy analitikai adat, mely azoknak a látogatóknak a számát mutatja meg, akik rákattintanak ugyan egy weboldalra, azonban onnan interakció nélkül távoznak. Ez azt jelenti, hogy habár eltöltenek némi időt a főoldalon, ennek ellenére nem kattintanak az ott található hivatkozásokra, nem nyitják meg a képeket és videókat, vagy épp egyetlen terméket sem helyeznek a virtuális kosarukba. Gyakorlatilag tehát benéztek, mégis olyan, mintha ott sem lettek volna.

A visszafordulási arány egy meglehetősen hasznos mérőszám, hiszen megmutatja azt, hogy a teljes látogatószámnak hány százalékát teszik ki azok a felhasználók, akik az üzlet szempontjából hasznosak, és mennyi azok aránya, akiket valamiért nem sikerült meggyőznöd. Ha pedig ezeket a számokat ismered, elgondolkodhatsz a visszafordulás okain, és hatékonyabban láthatsz neki oldalad fejlesztésének.

Mi tekinthető jó visszafordulási aránynak?

Alapvetően elmondható az, hogy minél alacsonyabb a visszafordulási arány, oldalunk annál jobba teljesít. Természetesen azonban, ami egy bizonyos weboldal esetében jónak számít, az lehet, hogy egy másik esetében már tragikusnak tekinthető. Ez rengeteg dologtól függ, többek közt az adott honlap tematikájától, céljától és célközönségének összetételétől is.

De az elemzés során érdemes figyelembe venni például a látogatók által honlapon töltött időt is, hiszen ez is sok mindent elárulhat arról, miért hagyja el valaki a weboldalunk. Ha több időt töltött nálunk, és ezután távozik, valószínűleg felkeltettük az érdeklődését, de nem volt elég meggyőző az ajánlat.

Ilyenkor általában érdemes átgondolni stratégiánkat, újrafogalmazi ajánlatunk szövegezését, és az ütősebb CTA-kra koncentrálni.

Abban az esetben viszont, ha valaki azonnal távozik a honlapról, ludas lehet az oldal kevésbé bizalomgerjesztő megjelenése, de akár az is, hogy a honlapra mutató hirdetéseket nem megfelelő célközönség számára optimalizáltuk.

Hogyan csökkenthető hatékonyan a visszafordulási arány?

A visszafordulási arány csökkentése érdekében az első lépést a böngészőforgalom folyamatos ellenőrzése jelenti. Az ilyen módon kapott statisztikai adatok segítenek ugyanis elindulni abban, hogy mit, milyen módon lenne érdemes változtatnod annak érdekében, hogy az oldaladra tévedő látogatók nagyobb százalékban lépjenek interakcióba a felülettel és legyen belőlük akár aktív feliratkozó vagy vásárló.

Ha megfelelően olvasod és elemzed a statisztikát, abban az esetben pozícionálni is hatékonyabban tudsz majd, és olyan online kampányokat hozhatsz létre, melyek nagyobb eséllyel érik majd el potenciális célközönségedet. Megszüntetheted például azokat a hirdetéseket, melyek meddő forgalmat hajtanak, és az ezekbe ölt összegeket befektetheted hatékonyabb megoldásokba.

Egyrészt hatékonyabb módon targetált hirdetésekbe, másrészt pedig a keresőoptimalizálás fejlesztésébe, illetve a felhasználói élmény növelésébe is. Ezutóbbi legfőképp honlapod fejlesztésével érhetsz el, mely alatt a megjelenés modernizálását, a funkcionalitás fejlesztését, vagy épp a minőségi tartalomgyártást is értheted. Utóbbi önmagában is több, aktív látogatót képes bevonzani, mint a drága, azonban nem megfelelő célközönséget elérő, online hirdetések, hiszen alapvetően értéket kínál az oldaladon töltött, drága időért cserébe.

Ingyenes eszközök, melyek egyszerűbbé teszik a keresőoptimalizálást

Bemutatunk 3+1 olyan, bárki számára ingyenesen elérhető eszközt, melyek képesek hatékonyabbá tenni a SEO tevékenységet

 

Google árösszehasonlító, Shopping hirdetések

A hónap elején több más ország után a Google Magyarországon is elérhetővé tette a "Shopping hirdetés" -t, ami egy új termékhirdetési megoldás. Ez az új lehetőség, megint felfogja forgatni a piacot. A vállalkozások közül lesznek nyertesek és vesztesek, de a vásárlók mindenképpen jól fognak járni. 

Hívás most!
Ajánlatkérés

A jó weboldal akkor is dolgozik, amikor Te alszol!